Kattints rá Nagyi!:


 
„Kattints rá, Nagyi!”

az internet használatának elsajátítása idős korban tanfolyam

A Budapesti Művelődési Központ 2002-ben dolgozta ki képzési programját, melyet azóta is folyamatosan fejleszt. 

A képzés célja, hogy a nyugdíjas résztvevők képessé váljanak az internet alapfokú használatára. 

A képzés során megszerezhető ismeretek, kompetenciák:
A tanfolyamon a tanulók képessé válnak a számítógép be/kikapcsolására, a böngésző program elindítására, használatára és bezárására. Megtanulják a weboldalak, adatbázisok használatát. Elsajátítják az internetes keresést. Saját elektronikus levélcímet nyitnak, annak alapfokú használatát készség szintjén elsajátítják. Képessé válnak az elektronikus levélhez csatolmányt illeszteni, azt megnyitni.

Oktató:
Több éves szakmai és oktatói gyakorlattal rendelkező, felnőttoktatásban jártas szakember.

Kiknek ajánljuk a képzést?
A képzést elsősorban azoknak a nyugdíjasoknak ajánljuk, akik még egyáltalán nem ismerik az internetet, s szeretnének megismerkedni annak tartalmával, használatának alapjaival. 

A jelentkezéshez előképzettség nem szükséges. 

A képzés óraszáma:
25*45 perc.
A tanfolyam 6 képzési napból áll alkalmanként 4 tanórával ütemezve.

A képzés helyszíne:
GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ, 3200 Gyöngyös, Barátok tere 3. 

Vizsgakövetelmény:
A tanfolyamot záró játékos vizsga sikeres teljesítése. A vizsgáztató három, a mindennapi életszervezésben felmerülő kérdést (pl. mikor megy az utolsó éjszakai busz?) tesz fel elektronikus levélben. A vizsgázónak ki kell nyitnia elektronikus postafiókját, a kérdéseket el kell olvasnia, értelmeznie, valamint a válaszokat az interneten kell megkeresnie. A vizsga akkor tekinthető teljesítettnek, ha mindhárom kérdésre értelmezhető választ tudott küldeni vizsgázó válasz e-mailben. A sikeres vizsgázólk látogatási igazolást kapnak.

A tanfolyam elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételei:
- A részvételi hozzájárulás teljes összegének befizetése.
- A képzésen való jelenlét 80%-ának teljesítése.
- A fent leírt vizsgakövetelmény teljesítése.

A képzésre történő jelentkezés:
A képzésre korlátozott számban tudunk jelentkezéseket elfogadni. A részvételi szándékot a jelentkezés sorrendjének megfelelően regisztráljuk. Oktatásszervezőnk az előzetes jelentkezés alapján osztja be a résztvevőket, akiket telefonon értesít. A tanfolyamokra túljelentkezés van, így a bekerülésre általában várakozni kell. Az adott évadban történő bejutást garantálni nem tudjuk, a kimaradásért felelősséget nem vállalunk. Egy fő a tanfolyamon egyszer vehet részt.

A képzésre történő beiratkozás:
A tanfolyamra történő beiratkozás jelentkezési lappal történik, a helybiztosítás a képzési szerződés megkötésével válik jogerőssé. A képzési helyszín a beiratkozási feltétel igazolása érdekében a nyugdíjas igazolványról (rokkant igazolvány) másolatot készít. A személyes adatokat bizalmasan kezeljük.

Részvételi hozzájárulás: 1 000 Ft, melyről a képzést szervező intézmény nyugtát ad. A tanulók tanfolyami jegyzetet kapnak, ami a saját példányuk.

A részvételi hozzájárulás fizethető helyben a pénztári nyitva tartási időben. A képzést  a UPC Magyarország Kft. támogatja.


A képzéssel kapcsolatos bővebb információ Cserős Melinda Laurától igényelhető:
tel.: 37/312-282, 70/866-95-72
fax: 37/500-362
e-mail: cserosmelinda@gmail.com
cím: 3200 Gyöngyös, Barátok tere 3.


A tanfolyam ütemterve

A képzés időtartama:

 25 óra (6 * 4 óra, + 1 óra vizsga)

Ütemezés:

1. alkalom:
- A számítógép bekapcsolása
- A billentyűzet és egér használata
- Ismerkedés az operációs rendszerrel
- Gyakorlás

2. alkalom:
- Ismétlés
- Internet képernyő szerkezete, ablak tulajdonságok
- Honlapok, keresőprogramok használata (Google, lap.hu stb.)
- Gyakorlás

3. alkalom:
- Ismétlés
- Ismerkedés a könyvtárszerkezettel, mappák, fájlok létrehozása mentése
- Képek keresése, mentése
- Gyakorlás  

4. alkalom:
- Ismétlés
- Ismerkedés az elektronikus levelezéssel
- Saját e-mail cím létrehozása adott levelezőprogram segítségével
- Levél írása, válasz küldése
- Gyakorlás  

5. alkalom:
- Ismétlés
- Levelek küldése és fogadása
- Csatolt fájl küldése
- Weboldal részletének mentése, link küldése
- Facebook – közösségi oldal
- Felkészülés a vizsgára

6. alkalom:
- Ismétlés, gyakorlás
- Érdekes honlapok nézegetése, menetrendek stb.
- Játékos vizsga


Felhívás

Számítógépes Klub indul áprilisban nyugdíjasoknak a Mátra Művelődési Központban.

A jelentkezés feltétele: a Mátra Művelődési Központban szervezett Kattints rá Nagyi tanfolyamokon megszerzett látogatási igazolás.

A részvétel korlátozott, csak 15 fő számára tudunk helyet biztosítani.

Foglalkozás időpontja: minden hétfőn 14.30-16.30 óráig. Az első klubfoglalkozás időpontja: április 2.

A foglalkozás díja: 400 Ft/alkalom, mely összeg az intézmény Információs pultjában fizetendő.

A klub célja, hogy a klubtagok a tanfolyamon megszerzett tudást felelevenítsék (internetes keresés, e-mailezés) valamint megismerkedjenek a világháló legújabb felhasználási területeivel. Megtanulhatják, hogyan kell regisztrálni a különböző közösségi oldalakon, fórumokon, gyakorlatot szerezhetnek az interneten elérhető multimédiás eszközök használatában (zenehallgatás, webkamera, útvonaltervezés), tájékozódhatnak a hatékony vírusvédelem témakörében, megismerhetik az elektronikus ügyintézés és vásárlás nyújtotta előnyöket. Továbbá bepillantást nyerhetnek a digitális technika legújabb lehetőségeibe is (fotózás, fotóalbum létrehozás).

A klubbal kapcsolatos bővebb információ Cserős Melinda Laurától igényelhető:
tel.: 37/312-282, 70/866-95-72

fax: 37/500-362
e-mail: cserosmelinda@gmail.com
cím: 3200 Gyöngyös, Barátok tere 3.

 

Mátra Művelődési Központ
Cím: 3200 Gyöngyös, Barátok tere 3.
Telefon: 06-37/312-281
06-37/312-282
Fax: 06-37/312-362
e-mail
Boldog névnapot kívánunk
Erik, Alexandra nevű látogatóinknak
GYÖNGYÖSI MŰSOR
/datum/ 2012 > 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12
H
K
Sze
Cs
P
Sz
V
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
Zene
Jeles napok
Színház
Nagy rendezvények
Kiállítás
Fesztivalok
Tánc